A magyar jelenvaló leghervasztóbb problémái közé tartozik a tömeges falusi munkanélküliség. A munkanélküli életvitel nem jelent egyben dologtalanságot, de gyökeresen átformálja az időfelhasználást és rombolja a teljesítőképességet. A passzív ember menthetetlenül gyorsabban amortizálódik, mint aktív társa.

A reménytelenség statisztikai összefüggéseiről nyújt látleletet a Statisztikai Szemle legújabb száma. A Falussy Béla vezetésével folyó kutatás azt vizsgálta, milyen különbségek mutatkoznak a foglalkoztatott és a munkanélküli férfiak időfelhasználásában. Az adatfelvétel az ország négy északi, a magyar átlagnál messze rosszabb munkanélküliségi mutatókkal bíró megyéjében (Nógrád, Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg) történt, mégpedig ott is a leghátrányosabb helyzetű településeken.

A térségben az aktív korú, 18–59 éves korú férfiak közül minden második nem dolgozik („inaktív”). A hivatalos munkanélküliségi adat is kétszerese az országos átlagnak. A nem tanuló, nem dolgozó férfiak között az átlagosnál kevesebben vannak, akik, ha szerény összegben is, de rendszeres jövedelemmel („havi fixszel”) rendelkeznek. S ha a városokat kiiktatjuk a képből, még siralmasabb a helyzet.

Testi, lelki nyomorok

A falusi „életvitelszerű” munkanélkülieket a kutatók két csoportra osztották. Egyrészt a „keresőmunkát nem végző munkanélküliekre”, közéjük tartoznak a regisztrált munkanélküliek és jóval kisebb számban azok, akiknek soha nem volt állásuk, vagy személyes okok (pl. beteggondozás) miatt nem vállalhatnak munkát. Másrészt a korkedvezményes és rokkantsági nyugdíjasokra, akikhez hozzászámították még – ők sokkal kevesebben vannak – a szezon- és alkalmi munkásokat, segítő családtagokat, közhasznú dolgozókat.

A két nagy csoport között generációs különbség is mutatkozik. Míg a 18 és 39 évesek többsége, 67 százaléka „szorosan vett munkanélküli”, ráadásul 15 százalékuk soha nem dolgozott, addig a 40 évesnél idősebbek 57 százaléka nyugdíjas, 33 százaléka regisztrált munkanélküli és csak két százalékuknak nem volt sohasem semmilyen munkahelye.

Nem meglepő, hogy a foglalkoztatottak egészségi állapota lényegesen jobb, mint a munkanélkülieké. Utóbbiak közül sokan éppen egészségük megroppanása miatt szorultak ki a munka világából. De a tartós munkanélküliség önmagában is rizikófaktornak számít, minden afelé szorítja őket, hogy évek múlásával munkabírásuk romoljék – közismert összefüggés, hogy az elszegényedés együtt jár a betegségekkel.

A munkanélkülivé válásnál az iskolai végzettség meghatározó. A nem foglalkoztatottaknak a 41 százaléka volt olyan a mintában, aki legfeljebb az általános iskolát járta ki, ez az arány a foglalkoztatottaknál csak 15 százalék volt. Az iskolázottság azonban nemcsak a munkaerő-piaci helyzetre, a váltás lehetőségére vagy a képezhetőségre hat, de döntő szerepe van az életvitelt meghatározó értékrend kialakításában és megőrzésében – állapította meg Falussy. Az esetleges erős értékrend adhatna támaszt a rendszeres, fizetős munka nélkül maradottaknak. Csakhogy az aktivitást, az értelmes tevékenységet preferáló értékrend igencsak málékony, és jóval több durva eróziós hatásnak van kitéve a munka világán kívül, mint azon belül.

Passzív egzisztencia

Mit is csinálnak a magyar munkanélküliek falun? Hogyan telik egy napjuk? A közhiedelemmel ellentétben a munkavégzés a mindennapjaik kiiktathatatlan része marad. A ház körül adódó feladatok ellátásával vagy a rokonoknak, ismerősöknek történő – többnyire viszonos – szívességi munkával hozzájárulnak a háztartásuk fenntartásához. Mezőgazdasági és jövedelemkiegészítő tevékenységek is hizlalják a munkával töltött perceiket, amik persze meg se közelítik a foglalkoztatottakéit.

Egy napra, 1440 percre vetítve egy foglalkoztatott átlagosan 372 percet (kb. 6 órát) fordít kereső munkára vagy tanulásra és 102-t háztartásra vagy a család ellátására. Az észak-magyarországi munkanélküli férfinál ezek 93 perc (másfél óra), illetve 199 perc. De mit csinál a fennmaradó 1148 perben?

A maradék idő nem tekinthető hagyományos értelemben vett „szabadidőnek”, amit az is mutat, hogy a foglalkoztatottak kevesebb szabadon felhasználható idővel rendelkeznek ugyan, mint a munkanélküliek, de a kutatás szerint azt változatosabban, többféle módon töltik el.

Lassú tűzön, idővákuumban

Az idővákuumba kerülő munkanélkülinek az ideje nagy részét az alvás és a tévézés teszi ki, ami, mondani sem kell, felettébb elkeserítő. Míg a foglalkoztatott átlagosan 651 percet fordít „fiziológiai szükségletekre” (leginkább alvásra) és 135 percet tévénézésre, addig a munkanélküli 729 percet, napjának 51 százalékát tölti alvással és 237 percet (16,5 százalék) tévézéssel. A passzivitás nyilvánvalóan nem a munkafáradtságot kompenzálja, „hanem az idővákuum kitöltését” szolgálja. Ráadásul a munkanélküliségben töltött idő hosszától függően amortizálódik a hajdani munkavállalók teljesítőképessége. Ez különösen a fiatal nemzedékre hat károsan – állapítja meg Falussy Béla.

A kereső munkát (mint annyi minden mást) a kényszerek és a lehetőségek határozzák meg leginkább. Azok nélkül többségünk aligha vállalna munkát vagy állhatna munkába. Az Esély legutóbbi számában Csoba Judit vette sorra azokat a témákat, amelyek válságos időkben újra és újra felütik fejüket a munkanélküliekkel és a munkanélküliséggel kapcsolatban. Az „önkéntes munkanélküliség” problémája, a munkanélküliek „lustasága”, „egyéni vétkessége”, az „érdemes” vagy „érdemtelen” szegények, a „szociális potyautasok”, a „szegényrendőrség” szükségessége a legtöbbször akkor válnak a közbeszéd fő témáivá, ha becsap a gazdasági krízis. Általában a politika talál e témákra. Feltámadó érdeklődése mögött állhatnak méltányolható megfontolások (a költségvetés egyensúlyának megbillenése, az inaktívak felszaporodása, a kiürülő egészségügyi vagy nyugdíjkassza problémái), de szolgálhatnak rövidtávú politikai érdekeket: a munkanélküliek „provokáló lustasága” elleni fellépés, bűnbakként szerepeltetésük ugyanis meghallgatásra talál az állásaikat féltő kisegzisztenciák, az „adófizető” mediánszavazók körében.

Csoba sorra vette azokat a személyes és intézményesült csapdahelyzeteket, amelyek a munkanélküli szándékán túl a munkavállalási hajlandóságot még befolyásolják. A hamis énkép, az önfelmentés, a pályakezdők illúziói, a személyes és társadalmi kötelékek túldimenzionálása, a függő helyzetek (szenvedélybetegség, hajléktalanság), a rezervációs bér, az árnyékgazdaság csábítása, a szocializmus ötven évének lelki öröksége (lásd fentebb: értékrend!) és – itt kanyarodunk vissza Észak-Magyarországra – a „hosszú távú ellátásra való kondicionálás”.

A gazdasági szerkezetváltás (tervutasításból piacgazdaságra, szocializmusból kapitalizmusra való átállás) viszonylagos zökkenőmentességének a tömeges munkanélküliség volt a társadalmi ára. Amit az állam a leszakadók százezreinek úgy kompenzált, hogy meglehetősen nagyvonalú munkanélküli ellátást biztosított számukra, illetve engedélyezte (nem tiltotta), hogy eredetileg más inaktívaknak kitalált ellátásokat (pl. rokkantsági nyugdíj, előnyugdíj, korkedvezményes nyugdíj, főállású anyaság) vehessenek tömegesen igénybe. A gazdasági rendszerváltás árának halasztott fizetéséről van tehát szó, a költségek nagyobbik része nem nyomban, hanem később, az utóbbi években jelentkezik húsbavágóan. Nemcsak a nyugdíj-, a szociális vagy az egészségügyi kassza hiányára gondolunk (bár azt sem árt figyelembe venni), hanem a krónikussá váló társadalmi költségekre.

Ezek egyik fajtáját a tartós munkanélküliek százezrei fizetik. Csoba Judit ezt nevezi tipikus „főtt béka” helyzetnek. Ha passzív ellátások sora egymásra épülve éveken át váltja egymást, akkor a munkanélküliben „passzív habitus alakul ki, mely a személy folyamatos leépülésével, munkavállalói készségének, képességének fokozatos elvesztésével jár együtt”. A munkanélküli nem veszi észre, hogy a csökkenő jövedelem miatt oly módon épül le, hogy a munkanélküli rendszerből, ha akar, akkor sem tud kilépni önerejéből – írja a szociológus. Éppúgy, mint a béka, aki addig ül a fokozatosan 100 fokra melegedő vízben, hogy észre sem veszi, és megfő.

A falusi munkanélküli sorsa: csak nézi a tévét, szunyókál és megfő.

(Statisztikai Szemle 2009/10–11; Esély, 2009/5)

Zádori Zsolt