A negatív hozzáállás nemcsak az álláskereső hangulatára nyomja rá bélyegét, komoly akadálya lehet az elhelyezkedésnek is. Ugyan ki alkalmazna szívesen olyasvalakit, aki azt ismételgeti, hogy utál állást keresni, úgysem talál semmit, mert nem elég jó és soha nincs szerencséje? Tanácsok.

A lelkesedés hiánya, a nyilvánvaló utálkozás, lemondás vagy nemtörődömség, ami egyes álláskeresők magatartását jellemzi, a legtöbb HR-esnek elveszi a kedvét attól, hogy közelebbről is megismerkedjen a jelöltekkel. „Fáradt vagyok ahhoz, hogy motivációs levelet írjak” – említ konkrét példát egy, a témával foglalkozó írásában a CarrierBuilder nevű álláskereső oldal. Nyilvánvaló, hogy hasonló esetben a toborzással foglalkozó személyzetis nem kapja fel a telefont, hogy felvételi beszélgetésre invitálja az „őszinte” jelentkezőt, aki a jelek szerint egyáltalán nem motivált. Inkább tovább keres, a jelöltek többsége ugyanis elég okos ahhoz, hogy csalódottságát, kudarcait elrejtse. Legalább addig, amíg szóban bizonyíthat.

Ha a jelölt önéletrajzában vagy motivációs levelében leírja: utál állást keresni, már sok helyről elutasítottak, még egyszer megpróbálja, utána föladja, nem vezet eredményre. Ám nem ritka az ilyen kétségbeesett lépés. „Olyan is előfordult, hogy az egyik jelentkező az állásinterjún közölte: van tíz perce, addig döntsük el, felvesszük-e, mert elege van az álláskereséssel járó nyűgből, abból, hogy órákat rabolnak el az életéből a HR-esek, aztán föl sem hívják” – említi az egyik toborzással is foglalkozó hazai cég munkatársa.

Abban a legtöbb HR-es egyetért, hogy valóban van alapja az álláskeresők elkeseredettségének, pesszimista hozzáállásának, hiszen számtalan esetben valóban nem kapnak visszajelzést, mert a kiválasztással foglalkozók sokszor még akkor sem hívják fel a jelölteket, ha megígérik. Ezt sokan egyértelmű elutasításként könyvelik el:  tudomásul veszik, hogy nem kellenek egyetlen munkaadónak sem. Ha valaki állandóan azzal szembesül, hogy próbálkozik, de nem kap visszajelzést, könnyen belefásulhat a meddő keresgélésbe. Mi a teendő ilyenkor?

Ne írd le magad már látatlanban!

Sohase mutasd ki, hogy eleged van a HR-esek visszautasításából, hogy nem bízol magadban, esetleg nem vársz semmit leendő munkaadódtól. Sem az önéletrajzban, sem a motivációs levélben nem mutat jól egy ilyen személyes - és szakmai szempontból nem odaillő - kitétel. Rossz taktika, ha kimutatod, hogy megbántottak: az önbizalomhiány, a sértettség olyan tulajdonság, amely – ha első körben kiderül – elegendő ahhoz, hogy azonnal eldöntsék az álláskereső további sorsát. A pozitív hozzáállás lehet a nyerő, noha az optimista szemlélet sorozatos kudarcok esetén nyilván nem magától értetődő. Ha úgy érzed, nem tudsz vagy nem mersz túlzottan lelkesedni, légy visszafogott. A lényeg, hogy törekedj arra: viselkedésedből ne derüljön ki, hogy eleve vesztes ügynek tartod a pályázatot vagy az állásinterjút. 

Utolsókból lehetnek az elsők 

A munkaadók a lelkes, ambiciózus jelölteket keresik, akik képesek arra, hogy a legjobbat hozzák ki magukból, még akkor is, ha nagy rajtuk a nyomás és esetleg egy első látásra vesztes ügyért szállnak síkra. Éppen ezért csak előnyödre válhat, ha meg tudod fordítani a helyzetet a felvételi beszélgetésen. Ha az interjúztató látványosan arra törekszik, hogy rávilágítson hiányosságaidra, kielemezze gyengeségeidet, a legjobb taktika, ha ellentámadásba lendülsz: tagadás helyett ismerd be ezeket - ha jól látja a helyzetet -, és világíts rá, hogyan tudsz profitálni gyengeségeidből. Említs olyan eseteket, amikor munkád során éppen az interjúztató által kifogásolt tulajdonságaid (például  a túlzott empátia, ellágyulás, aprólékosság, stb.) húzott ki a nehéz helyzetből vagy vezetett sikerhez.

hvg.hu